Óbudai loft irodába költözött a Marquard Group Hungary

A kreativitásnak szárnyat adó és az átalakult irodahasználati szokásokat támogató cégközpontot keresett a Marquard Group Hungary, amely a Perc utca 8. szám alatti loft épületben találta meg új otthonát. Az ország egyik vezető női portfóliójával rendelkező svájci médiacég több mint egy évtizede hűséges Óbudához, a munkatársak is megszokták a város ezen szegletét. Az új irodát a stáb igényeire szabva alakították ki.

„Hónapokon keresztül figyeltük, miként változnak mintegy 70 fős cégünk irodahasználati szokásai” – mondta Fenyővári Szilvia, a Marquard Group Hungary új ügyvezető igazgatója. „Mostantól minden kollégánk heti két napot tölt az irodában, hármat pedig otthon. Ez a hibrid munkavégzés nálunk jól bevált. Digitális fejlesztőink a home office-t választották, esetükben a csapatmunkánál is fontosabb a kötetlenség és a nyugalom. Szerkesztőségeink, a sales, a marketing, valamint az üzletfejlesztési csapat azonban pezsgő hangulatú, kreatív kis oázist kívánt, ahol a nyílt terekben, élő interakciókból könnyen kipattanhatnak erős, új ötletek” – tette hozzá Fenyővári Szilvia.

Az egykori textilgyárban kialakított iroda alapterülete a korábbival megegyező, elrendezése azonban merőben új. Két tágas open office terület kapott helyet: az egyik oldalon a sales és a JOY, InStyle, ÉVA és Runner’s World szerkesztőségek dolgoznak, míg a másik térfélen a marketing és az üzletfejlesztési osztály engedhet szabad teret az új ötleteknek.

A JOY virágos telefonfülkéje remek szelfilehetőséget kínál a vendégeknek. A falakat borító élő izlandi zuzmók amellett, hogy természetközeli hangulatot csempésznek a városi környezetbe, a levegőt is tisztítják. Loft jellege miatt az iroda hihetetlenül világos. Fontos szempont volt, hogy a pénzügyi és adminisztrációs osztályok a tartalomkészítés nyüzsgésétől távol, egy nyugodt részlegben kapjanak helyet.

„Az étkezőt hamarosan kávézóvá alakítjuk, ahol kötetlenül találkozhatnak a dolgozók, látogatók, külsős szerzőink és partnereink. Azt vettük észre, hogy már olyan kollégák is beszélgetnek egymással, akiket a munkájuk eddig nem kötött össze. Az új iroda is jól kifejezi azt a nyitottságot, amellyel klasszikus kiadóvállalatból modern, digitális médiacéggé alakulunk” – mondta az ügyvezető igazgató.

„Hazaiban Hirdetünk!” – Összefogott a médiaszakma, hogy a reklámpénzek a hazai tartalomgyártást erősítsék

A „Hazaiban Hirdetünk” társadalmi célú kampány azt tudatosítja, hogy a magyar tartalomgyártás, sőt a helyi kultúra fenntarthatósága is közvetlenül a reklámbüdzsék felelős felhasználásán múlik. Ha a magyar digitális médiaköltés kétharmada a globális techóriásoknál landol, az a hazai tartalomfejlesztés sorvadásához vezet. A „Hazaiban Hirdetünk!” mozgalom és kampány célja, hogy tudatosítsa a hazai és nemzetközi hirdetők körében: […]

Megnézem

Indul az InStyle MEN podcast

Indul az InStyle MEN magazin podcastsorozata. A magazin hetente jelentkezik új epizódokkal, amelyek a világ legfontosabb történéseire reflektálnak, legyen szó gazdasági átrendeződésekről, kulturális trendekről, társadalmi kérdésekről vagy a sportvilág legizgalmasabb eseményeiről. „A műsorba meghívott vendégek személyes nézőpontjukkal segítenek megérteni a globális és a lokális folyamatokat, szubjektív történeteikkel önreflexívek és inspirálóak. Ez a podcast azoknak szól, akik a hangzavarból ki szeretnék […]

Megnézem

Első Marquard Brunch

Megtartottuk az első Marquard Brunch-ot, amelynek a budapesti Madame Tussauds adott otthont. Partnereinket egy közös reggelire hívtuk meg, ahol bemutattuk a Marquard teljes portfólióját, valamint sales house üzletágunkat, azokat a prémium magazinokat és platformokat, amelyek értékesítési tevékenységét csapatunk végzi. A programot Szabó Zsolt, a Marquard operatív igazgatója nyitotta meg, majd bemutatkozott az InStyle Men új főszerkesztője, […]

Megnézem

Marosi Viktor az InStyle Men új főszerkesztője

Az InStyle Men élére új főszerkesztő érkezik, a Marquard Group Hungary Marosi Viktort bízta meg a prémium férfi lifestyle márka vezetésével. A kinevezés a márka további erősítését és stratégiai fejlődését szolgálja. Az InStyle Men három évvel ezelőtti indulásakor egyértelmű volt a cél: betölteni azt az űrt, amely a hazai férfilapok piacán volt tapasztalható, és megteremteni […]

Megnézem