Lilu: Fiús anyának lenni kemény ügy!

Semmi sem ér véget negyven felett, sőt – állítja Kovalcsik Ildikó, azaz Lilu, aki a JOY Magazinnak adott interjújában mesélt arról, hogy élete legizgalmasabb időszakát éli most. Egy tinédzser és egy óvodás fiú édesanyja, vállalkozó és műsorvezető is egyben, akit azért a sérülékenyebb napjain könnyen meg lehet bántani.  

Lilu negyven felett érzi magát a legjobban a bőrében. Büszke rá, hogy vállalkozásával egy olyan közösséget építettek fel, amiről álmodni sem mert volna korábban. “Jó példa arra, hogy egy álmot igenis, akár negyvenesként is meg lehet valósítani. Teljesen más töltést ad az, hogy viszonylag későn, negyvenhárom évesen lettem másodjára anya, és Félix a legjobb dolog, ami történhetett velünk. Most, negyven felett van egy óvodás-, és egy tinédzserkorú fiam, ami csodálatos” – mondta el Lilu. Ma már nem gondolja úgy, hogy a boldogságnak gigantikus, elsöprő őrületnek kell lennie, helyette mélyen megéli a mindennapok szépségeit. 

Lilu őszintén beszélt arról is, hogy fél-e az idő múlásától. “Semmi sem ér véget negyven felett, sőt, én éppen azon izgulok, hogy legyen elég időm mindenre, amit meg akarok csinálni. Azt várom, hogy láthassam, amint Dávid kamaszodik és kis felnőtt kezd lenni, és azt, hogy milyen ember válik belőle. Tudom, hogy annyi történet, sírás és nevetés vár még rám azzal, hogy a fiaim életét nézem. Fiús anyának lenni azért kemény ügy! Ráadásul nem egyszerű feladat egyedüli nőnek lenni sem a családunkban, főleg, hogy a férjem és a fiaim mindhárman erős akaratúak. De közben nyilván mindegyikük rajong értem, az meg azért nem rossz” – tette hozzá a műsorvezető/üzletasszony.

Mint minden hírességnek, Lilunak is napi szinten szembe kell néznie a digitális bántalmazással. “Ez olyan nehéz, kegyetlen helyzet, mert sokan azt gondolják, csak azért, mert valaki ismert, neki az a dolga, hogy állja az ütést. Pedig nem az. Minket ugyanúgy meg lehet bántani, és tudnak nekünk írni olyat egy kommentben, amitől elsírjuk magunkat, akármilyen erősnek vagy menőnek is tűnik valaki” – mondta el a JOY Magazinnak Lilu. 

„Hazaiban Hirdetünk!” – Összefogott a médiaszakma, hogy a reklámpénzek a hazai tartalomgyártást erősítsék

A „Hazaiban Hirdetünk” társadalmi célú kampány azt tudatosítja, hogy a magyar tartalomgyártás, sőt a helyi kultúra fenntarthatósága is közvetlenül a reklámbüdzsék felelős felhasználásán múlik. Ha a magyar digitális médiaköltés kétharmada a globális techóriásoknál landol, az a hazai tartalomfejlesztés sorvadásához vezet. A „Hazaiban Hirdetünk!” mozgalom és kampány célja, hogy tudatosítsa a hazai és nemzetközi hirdetők körében: […]

Megnézem

Indul az InStyle MEN podcast

Indul az InStyle MEN magazin podcastsorozata. A magazin hetente jelentkezik új epizódokkal, amelyek a világ legfontosabb történéseire reflektálnak, legyen szó gazdasági átrendeződésekről, kulturális trendekről, társadalmi kérdésekről vagy a sportvilág legizgalmasabb eseményeiről. „A műsorba meghívott vendégek személyes nézőpontjukkal segítenek megérteni a globális és a lokális folyamatokat, szubjektív történeteikkel önreflexívek és inspirálóak. Ez a podcast azoknak szól, akik a hangzavarból ki szeretnék […]

Megnézem

Első Marquard Brunch

Megtartottuk az első Marquard Brunch-ot, amelynek a budapesti Madame Tussauds adott otthont. Partnereinket egy közös reggelire hívtuk meg, ahol bemutattuk a Marquard teljes portfólióját, valamint sales house üzletágunkat, azokat a prémium magazinokat és platformokat, amelyek értékesítési tevékenységét csapatunk végzi. A programot Szabó Zsolt, a Marquard operatív igazgatója nyitotta meg, majd bemutatkozott az InStyle Men új főszerkesztője, […]

Megnézem

Marosi Viktor az InStyle Men új főszerkesztője

Az InStyle Men élére új főszerkesztő érkezik, a Marquard Group Hungary Marosi Viktort bízta meg a prémium férfi lifestyle márka vezetésével. A kinevezés a márka további erősítését és stratégiai fejlődését szolgálja. Az InStyle Men három évvel ezelőtti indulásakor egyértelmű volt a cél: betölteni azt az űrt, amely a hazai férfilapok piacán volt tapasztalható, és megteremteni […]

Megnézem