Minden idők legnagyobb eladott példányszáma

Ismét rekordot döntött a JOY, száguld a joy.hu

Saját, tavaszi rekordját is megdöntötte a JOY 2015. novemberi lapszáma, mely a magazin történetének eddigi legmagasabb eladott példányszámával büszkélkedhet. A 133.048 * eladott példány elérésében az immár 15. alkalommal megrendezett JOY NAPOK, valamint a Marquard Media tudatos CSR tevékenységének keretén belül útjára indított JOY Tündér jótékonysági aktivitás is jelentős szerepet játszott. A rekord eladott példányszám mellett a december elején megújult joy.hu is kiemelkedően teljesít, bekerült a 18-39- es női célcsoport TOP 5 leglátogatottabb site-jai közé.

A JOY NAPOK kuponos akcióhoz idén közel 250 márka több mint ezer üzlete csatlakozott, és biztosított kedvezményes vásárlási lehetőséget az olvasóknak. A kuponok mellett a JOY 4 helyszínen (WestEnd City Center, Árkád Győr, Árkád Szeged, Fórum Debrecen) interaktív és változatos programokkal várta az érdeklődőket. A JOY NAPOK idei szponzorai között olyan partnerek szerepeltek mint a Peugeot, a Huawei, a Watt, a Multipont és a WestEnd City Center.

A novemberi lapszám másik kuriózumát a JOY Tündér kezdeményezés adta. A program hagyományteremtő és a brand életét a jövőben is végigkísérő céllal jött létre, melynek keretén belül minden megvásárolt novemberi JOY árából 10 Ft-ot a Mosoly Alapítvány* javára ajánlott fel a magazin. Az aktivitáshoz a Lapker is csatlakozott: további 10 Ft-ot ajánlottak fel minden egyes eladott magazin után. Az így összegyűlt adomány értéke átlépte a 2 000 000 Ft-ot. A JOY köszönetét fejezi ki olvasóinak, amiért a jótékonysági program mellé álltak és ezzel hozzájárultak a JOY Tündér sikeréhez.

Novemberben a joy.hu havi látogatószám közel 380 000 ** RU, mellyel a hazai glossy site-ok között piacvezetőnek számít. A joy.hu hirdetési hatékonyságát a magas affinitási indexe is erősíti: a 18-39- es női célcsoportot és a konkurens*** női portálokat vizsgálva a legmagasabb (194) értékkel bír, különösen releváns célcsoport elérést biztosítva hirdető partnereinek.

A Mosoly Alapítvány beteg és lelki traumát átélt gyerekek gyógyítását segíti ingyenes terápiás szolgáltatásokkal és élményprogramokkal. Programjaikon évente több száz gyermek vesz részt Budapesten, Pécsett és Debrecenben. A Mosoly terápiákon az alapítvány szakemberei a pszichológia, a mese- és a művészetterápia eszközeit ötvözik, és minden gyermek fejlődését egyénileg nyomon követik, dokumentálják. Tevékenységüket az egészségügyi intézmények szakembereivel szoros együttműködésben végzik, így az orvosi kezelések és a lelki rehabilitáció együtt, egymást erősítve hatnak a tartós gyógyulás érdekében.

Új főszerkesztő az ÉVA Magazin élén

Birta Brigitta az ÉVA Magazin új főszerkesztője. A tapasztalt szakember több mint nyolc éve a lapot kiadó Marquard Group Hungary vezető munkatársaként dolgozik, új feladata mellett pedig továbbra is betölti a Runner’s World főszerkesztői pozícióját. A korábbi főszerkesztő, Tomsits Tímea a jövőben pszichológusi munkájára koncentrál. Változás várható az online szerkesztőség élén is: Zubor Rozália főszerkesztőként […]

Megnézem

JOY Social Media Award 2023: Ők az idei nyertesek

Évről-évre a minőséget és a kreativitást, valamint a leginspirálóbb tartalmakat gyártó influencereket jutalmazzák. Hetedik alkalommal is összegyűltek az online világ legnagyobb hatású csillagai a JOY Social Media Award gáláján. A közönség és a szakmai zsűri döntésének köszönhetően a díjazottak közt szerepel többek közt Erős Antónia és Szellő István párosa, Tóth Andi, Lakatos Levente, Szabados Ági, […]

Megnézem

Felmérés: A magyarok 15%-a naponta, negyede soha nem olvas

A magyarok 73%-a legalább alkalomszerűen olvas könyvet, 15%-uk számára pedig napi rutinnak számít az olvasás – derül ki az ÉVA Magazin reprezentatív felméréséből, amelyet a Reacty Digital készített el több mint ezer fő részvételével. A kutatás eredményei szerint a könnyű műfajt, regényeket, krimiket és romantikus történeteket falják legszívesebben az olvasók, de a fiatalok körében hatalmas […]

Megnézem

Új divízióval erősít a Marquard Group Hungary

Új divízióval és egy tapasztalt szakemberrel erősíti portfolióját a Marquard Group Hungary. Az év elején életre hívott Digital Service Studio a médiacég kreatív műhelyeként funkcionál. Célja, hogy modern és izgalmas digitális megoldásokat kínáljon a hirdetőknek, akik így a kampányüzeneteik mellett informatív vagy szórakoztató tartalmakat is nyújthatnak közönségüknek.  A Digital Service Studiót Perkó Rudolf vezeti. Az […]

Megnézem