Felmérés: A magyarok 15%-a naponta, negyede soha nem olvas

A magyarok 73%-a legalább alkalomszerűen olvas könyvet, 15%-uk számára pedig napi rutinnak számít az olvasás – derül ki az ÉVA Magazin reprezentatív felméréséből, amelyet a Reacty Digital készített el több mint ezer fő részvételével. A kutatás eredményei szerint a könnyű műfajt, regényeket, krimiket és romantikus történeteket falják legszívesebben az olvasók, de a fiatalok körében hatalmas népszerűségnek örvendenek az önfejlesztő könyvek is. A kötetek kiválasztásakor az influencerekre alig, ismerőseinkre azonban annál inkább hallgatunk. 

Az olvasás témája körül forog az ÉVA Magazin legújabb száma. A szerkesztőség arra volt kíváncsi, hogy mit és mennyit olvas a magyar. A Reacty Digital által készített friss, nemre, korra és régióra is reprezentatív kutatásából érdekes kép bontakozik ki a hazai olvasási szokásokról. 

A magyarok több mint negyede egyáltalán nem olvas

Jó hír, hogy 18-79 éves korosztályban többen olvasnak, mint ahányan nem. A megkérdezettek 73%-a olvas könyvet. 18-79 évesek 15%-a naponta falja a betűket, míg 13-13% hetente, vagy havonta teszi ezt meg. Magas azoknak az aránya, akik negyedévente (9%), vagy alkalomszerűen olvasnak csak (23%). A felnőttek bő negyede (27%) a saját bevallása szerint szinte soha nem szokott olvasni.

Megnyugtató tény, hogy a legfiatalabb 18-30 éves korosztály sem tett le teljesen az olvasásról: körükben még alacsonyabb (27%) is azoknak az aránya, akik egyáltalán nem olvasnak, mint a 30-as 40-es, 50-es korosztályban (32%).

Érdekesség, hogy a nemek között nem figyelhető meg hatalmas különbség. Picivel több férfi olvas naponta (17%), mint nő (14%), azonban a heti és havi rendszerességgel olvasók között nagyobb arányban vannak hölgyek.

Könyvet a könyvesboltból

Az olvasók többsége (51%) ma is könyvesboltban (online vagy offline vásárlással) szerzi be a szellemi betevőjét. A válaszadók nagy része ragaszkodik a print könyvekhez, de a vásárlók 16%-a e-könyv formátumban is szívesen vesz. Az olvasók harmada (32%) ismerőseitől (is) kap kölcsön olvasnivalót. Használtan tízből három (28%) ember szerez be könyvet, főként a napi gyakorisággal olvasók, mint ahogy a könyvtári kölcsönzés is leginkább rájuk jellemző. 

Fontos az ismerősök ajánlása

A könyvek kiválasztásakor egyértelműen a témakör, illetve műfaj az elsődleges szempont, az olvasók kétharmada (65%) jelezte, hogy ez alapján dönti el, mit vegyen a kezébe. A sikerlisták a megkérdezettek 13%-a számára mérvadóak és 39%-nak vannak kedvenc írói. 

Fontos az ismerősök ajánlása is: tízből három ember (30%) rájuk hallgat. Fontos még a könyv, a borító megjelenése (12%), valamint a közösségi médiában megjelenő posztok, ajánlások is (13%).

Imádjuk a könnyű műfajt

Minden második olvasó (49%) a könnyedebb hangvételű regényeket, fikciókat, krimiket, romantikus történeteket szereti a legjobban. A műfaj főleg a nők (52%) szemében népszerű. A második helyen az önismereti, önfejlesztő könyvek állnak (12%). Minél fiatalabb valaki, annál valószínűbb, hogy ez a kategória kelti fel legjobban az érdeklődését – a 18-29 éveseknek már bő ötöde (22%) jelölte kedvencnek. 

A komolyabb témájú szépirodalmi, drámai műveket az olvasók tizede (11%) szereti legjobban, míg további tizedük (10%) a dokumentarista jellegű könyveket részesíti előnyben. Ez a kategória a férfiak kedvence, köztük 16% választja a valóságot bemutató műfajt, míg a nőknek csupán 4%-a. Az életrajzi könyveket 9%, verseket 6% százalék olvas.

Négy százalék a mosdóban is olvas

Tízből nyolc (81%) olvasó az otthonában olvas a legszívesebben, 4 százalék akár a mosdóba is magával viszi a könyvet – derül ki az ÉVA Magazin felméréséből. Utóbbi viselkedés inkább a férfiakra jellemző. A könyvolvasók harmada (33%) választja az olvasást utazás közben, negyede pedig (25%) várakozás közben üti el ezzel a tevékenységgel az időt. A legalább heti rendszerességgel olvasókra átlag felett jellemző, hogy lapul náluk egy könyv, amit várakozás közben elő tudnak kapni.

Infografikák: itt!

Első Marquard Brunch

Megtartottuk az első Marquard Brunch-ot, amelynek a budapesti Madame Tussauds adott otthont. Partnereinket egy közös reggelire hívtuk meg, ahol bemutattuk a Marquard teljes portfólióját, valamint sales house üzletágunkat, azokat a prémium magazinokat és platformokat, amelyek értékesítési tevékenységét csapatunk végzi. A programot Szabó Zsolt, a Marquard operatív igazgatója nyitotta meg, majd bemutatkozott az InStyle Men új főszerkesztője, […]

Megnézem

Marosi Viktor az InStyle Men új főszerkesztője

Az InStyle Men élére új főszerkesztő érkezik, a Marquard Group Hungary Marosi Viktort bízta meg a prémium férfi lifestyle márka vezetésével. A kinevezés a márka további erősítését és stratégiai fejlődését szolgálja. Az InStyle Men három évvel ezelőtti indulásakor egyértelmű volt a cél: betölteni azt az űrt, amely a hazai férfilapok piacán volt tapasztalható, és megteremteni […]

Megnézem

Új fejezetéhez érkezik a #VegyélHazait közösség

A #VegyélHazait 2020 tavaszán, a pandémia idején indult azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson a hazai kisvállalkozásoknak és tervezőknek az akkori nehéz időszakban. A közösség és a weboldal rövid idő alatt jelentős növekedést ért el, és mára meghatározó platformmá vált a hazai alkotók számára. A kezdeményezés azonban mostanra olyan méretet és összetettséget ért el, amely […]

Megnézem

A Marquard Group Hungary sales house üzletágat indít

A Marquard Group Hungary 2026-ban portfólióbővítéssel és új stratégiai együttműködésekkel erősítette hazai jelenlétét. A vállalat ezt a növekedési pályát egy új, önálló sales house üzletág elindításával folytatja. A cél, hogy a magyar tulajdonú kis kiadók számára modern értékesítési hátteret, a hirdetőknek pedig átlátható, integrált és hatékony kampánymegoldásokat biztosítson. Minél töredezettebb a médiatér, annál összetettebb feladat […]

Megnézem