Csemetékért fut a Runner’s World

Idén a Runner’s World mindkét futócsapata a fogyatékkal élő csemetéknek gyűjt adományokat az Ultrabalatonon.

Idén két csapatot indít a Runner’s World az Ultrabalatonon. Míg a tavalyi terv a kör sikeres teljesítése volt, 2015-ben mindkét csapat a Csemete Alapítványt támogatja futásával. „Idén komolyabb célt tűztünk ki magunk elé – mondja Pásztor Máté, a lap főszerkesztője –, szeretnénk, ha a minket támogatók 1000 forintot adományoznának a Csemete Alapítványnak minden lefutott kilométerünkért. 300 ezer forintot akarunk összegyűjteni, ez az összeg elegendő arra, hogy az alapítvány kimozdítsa a csemetéket a négy fal közül, és kirándulásokat szervezzen számukra.”

A Csemete Alapítvány a Fővárosi Sztehló Gábor Gyermekotthonokban élőket segíti. Az otthonok lakói súlyos fizikai és szellemi fogyatékkal élő gyerekek, akikről szüleik nem tudnak, vagy nem akarnak gondoskodni. Az alapítvány évek óta dolgozik azért, hogy a gyermekeknek emberi jövőt biztosítson, és esélyt teremtsen számukra a társadalomba való beilleszkedésre.

Amennyiben úgy dönt, hogy segít a Runner’s World csapatának, csak néhány kattintás, és megteheti:

  • Kattintson a Seedlingtrust.org oldalra.
  • A jobb oldalon található piros „TÁMOGATOM” gombra klikkelve a PayPal felületére jut.
  • Az átutalni kívánt összeg és adatai megadása után máris indíthatja az utalást.

Kérjük, hogy a PayPal felületén található „Add special instructions to the seller” rovatba írja be: Runner’s World.

A világ vezető futómagazinjának magyar kiadása egy évvel ezelőtt, 2014. május 15-én jelent meg a Marquard Media Magyarország Kiadó gondozásában. A hiteles és irányadó kiadvány idén már 4 lapszámban, szakmai tanácsokkal és praktikus ötletekkel szolgálja a futás szerelmeseit – az ezzel a mozgásformával éppen csak most ismerkedőket és a sokadik maratonjukra készülőket is.

„Hazaiban Hirdetünk!” – Összefogott a médiaszakma, hogy a reklámpénzek a hazai tartalomgyártást erősítsék

A „Hazaiban Hirdetünk” társadalmi célú kampány azt tudatosítja, hogy a magyar tartalomgyártás, sőt a helyi kultúra fenntarthatósága is közvetlenül a reklámbüdzsék felelős felhasználásán múlik. Ha a magyar digitális médiaköltés kétharmada a globális techóriásoknál landol, az a hazai tartalomfejlesztés sorvadásához vezet. A „Hazaiban Hirdetünk!” mozgalom és kampány célja, hogy tudatosítsa a hazai és nemzetközi hirdetők körében: […]

Megnézem

Indul az InStyle MEN podcast

Indul az InStyle MEN magazin podcastsorozata. A magazin hetente jelentkezik új epizódokkal, amelyek a világ legfontosabb történéseire reflektálnak, legyen szó gazdasági átrendeződésekről, kulturális trendekről, társadalmi kérdésekről vagy a sportvilág legizgalmasabb eseményeiről. „A műsorba meghívott vendégek személyes nézőpontjukkal segítenek megérteni a globális és a lokális folyamatokat, szubjektív történeteikkel önreflexívek és inspirálóak. Ez a podcast azoknak szól, akik a hangzavarból ki szeretnék […]

Megnézem

Első Marquard Brunch

Megtartottuk az első Marquard Brunch-ot, amelynek a budapesti Madame Tussauds adott otthont. Partnereinket egy közös reggelire hívtuk meg, ahol bemutattuk a Marquard teljes portfólióját, valamint sales house üzletágunkat, azokat a prémium magazinokat és platformokat, amelyek értékesítési tevékenységét csapatunk végzi. A programot Szabó Zsolt, a Marquard operatív igazgatója nyitotta meg, majd bemutatkozott az InStyle Men új főszerkesztője, […]

Megnézem

Marosi Viktor az InStyle Men új főszerkesztője

Az InStyle Men élére új főszerkesztő érkezik, a Marquard Group Hungary Marosi Viktort bízta meg a prémium férfi lifestyle márka vezetésével. A kinevezés a márka további erősítését és stratégiai fejlődését szolgálja. Az InStyle Men három évvel ezelőtti indulásakor egyértelmű volt a cél: betölteni azt az űrt, amely a hazai férfilapok piacán volt tapasztalható, és megteremteni […]

Megnézem