A Joy megünnepelte 25. születésnapját

A Joy Magazin retrópartin ünnepelte negyedszázados évfordulóját, kollégákkal, partnerekkel és celebritásokkal koccintottak.

Kojak nyalóka, Limo italpor és millenniumi életérzés: a 90-es és 2000-es évek hangulatában ünnepelte 25. születésnapját a Joy, kollégákkal, partnerekkel, hírességekkel koccintott arra, hogy a női és életmód magazin 25 évvel ezelőtt jelent meg Magyarországon. A meglepetés talpalávalót az idén szintén 25 éves Groovehouse együttes koncertje szolgáltatta, mely nyitány tökéletes hangulatot ütött meg az amúgy is jó hangulatú rendezvényen.

A retro parti tovább száguldott és a nosztalgia továbbra is komoly szerepet kapott: Alberti Petra főszerkesztő köszöntötte a vendégeket, köztük a lap alapító főszerkesztőjét, Kuczogi Szilviát, valamint három egykori és jelenlegi címlapsztárt, Dobó Katát, Ónodi Esztert és Osvárt Andreát. A színésznők a magazin első hazai címlapsztárjai voltak és a jubileumi borítón is ők szerepelnek – ezúttal közös képen. A születésnapi partin Ónodi Eszter olvasta fel az egykori főszerkesztő, a 2021-ben elhunyt Anry-Soós Éva beköszönő publicisztikáját.

Fotó: Ódor Dorottya

A terminálban jelen volt többek között Annoni Zita, Mihályfi Luca, Szabó Zsófi, Trokán Nóra, B. Nagy Réka, Nyári Dia, Nádai Anikó és Hajmásy Péter, Tücsi és Sofron István, Kardos Eszter, Gubik Petra, Megyeri Csilla, Eke Angéla, Csalár Bence, Kettner Henry, Kapi Levente, Budavári Fülöp.

Az időutazáshoz kapcsolódó első lapszám lapozható digitális változata itt érhető el. 

„Hazaiban Hirdetünk!” – Összefogott a médiaszakma, hogy a reklámpénzek a hazai tartalomgyártást erősítsék

A „Hazaiban Hirdetünk” társadalmi célú kampány azt tudatosítja, hogy a magyar tartalomgyártás, sőt a helyi kultúra fenntarthatósága is közvetlenül a reklámbüdzsék felelős felhasználásán múlik. Ha a magyar digitális médiaköltés kétharmada a globális techóriásoknál landol, az a hazai tartalomfejlesztés sorvadásához vezet. A „Hazaiban Hirdetünk!” mozgalom és kampány célja, hogy tudatosítsa a hazai és nemzetközi hirdetők körében: […]

Megnézem

Indul az InStyle MEN podcast

Indul az InStyle MEN magazin podcastsorozata. A magazin hetente jelentkezik új epizódokkal, amelyek a világ legfontosabb történéseire reflektálnak, legyen szó gazdasági átrendeződésekről, kulturális trendekről, társadalmi kérdésekről vagy a sportvilág legizgalmasabb eseményeiről. „A műsorba meghívott vendégek személyes nézőpontjukkal segítenek megérteni a globális és a lokális folyamatokat, szubjektív történeteikkel önreflexívek és inspirálóak. Ez a podcast azoknak szól, akik a hangzavarból ki szeretnék […]

Megnézem

Első Marquard Brunch

Megtartottuk az első Marquard Brunch-ot, amelynek a budapesti Madame Tussauds adott otthont. Partnereinket egy közös reggelire hívtuk meg, ahol bemutattuk a Marquard teljes portfólióját, valamint sales house üzletágunkat, azokat a prémium magazinokat és platformokat, amelyek értékesítési tevékenységét csapatunk végzi. A programot Szabó Zsolt, a Marquard operatív igazgatója nyitotta meg, majd bemutatkozott az InStyle Men új főszerkesztője, […]

Megnézem

Marosi Viktor az InStyle Men új főszerkesztője

Az InStyle Men élére új főszerkesztő érkezik, a Marquard Group Hungary Marosi Viktort bízta meg a prémium férfi lifestyle márka vezetésével. A kinevezés a márka további erősítését és stratégiai fejlődését szolgálja. Az InStyle Men három évvel ezelőtti indulásakor egyértelmű volt a cél: betölteni azt az űrt, amely a hazai férfilapok piacán volt tapasztalható, és megteremteni […]

Megnézem